A NŐ A RÁNCOK MÖGÖTT

Azt hittem tovább tart a fiatalság. Azt hittem még sokáig fog automatikusan tegezni mindenki. És hogy arra az idióta visszakérdezős játékra, hogy “Na miért, szerinted hány éves vagyok?” még legalább egy ideig 35 köré tippelnek. Miért hittem? Talán hiúságból. De nem teszik… én meg már inkább nem kérdezem.

A képet egy tegnapi fotózáson készítettem. Más fények, erősebb smink, a fotón szűrő. Sok smink, sok szűrő. Reggel, amikor felébredek, nem ezt látom a tükörben. Ez az igazság. Egyre inkább nem ezt…

Szinte napról napra látom, hogy minden változik. És tudom, hogy ezután még inkább fog.

A homlokomon csíkozódó ráncok azt üzenik, gondolkodó ember vagyok. Gyakran csodálkozom, majd újra gondolkodom. A szemeim közötti árkocska segít bevallani, hogy sokszor odatelepszik a feszültség az arcomra. Mérgelődöm, aggódom, stresszelek.
A szemem körül ráncok pedig… mindig mondom azért vannak ott, mert sokat nevetek. És szeretném hinni, hogy tényleg így van, még ha keserédes is a magyarázat.

De talán pont ez a kulcs. Nem elfelejteni, hogy minden változás, amit látok az arcomon egy jele annak, hogy tapasztalok, érek és napról napra felnőttebb leszek. Az élet nyomai.

S ahogy idősödöm, ezek a jelek segítenek egyre inkább megérteni, hogy nem az számít, hány éves vagyok, hogy nézek ki, vagy mi mindent sikerül elérnem… hanem az, hogy a ráncok mögött milyen emberré válok. 

– – – – –
Ha néha Neked is kihívást jelent megbarátkozni az idő múlásával, a változó külsőddel és elfogadni saját magadat, tudok segíteni. Hosszú utat tettem meg én is ebben a témában, viszont éppen ezért tudom, mekkora változást jelent végre jóban lenni önmagammal. Boldogan adom át Neked ezt az érzést, tudást és az eszközt, ami az én életemet megváltoztatta.